Bemutatkozunk 

Sándor

Cegléden születtem, ott is jártam iskolába. Tizennégy éves korom óta

folyamatosan dolgozom. Édesapám kemény kötésű ember volt, szorgalmas klasszikus

kőműves és burkoló mester. Mellette és mesterem, Zsigmond István mellett

töltöttem az időmet kemény munkával, tanulással. 

Amire szakiskolába kerültem, ismertem a munkát, tudtam a szakmát, és gyakran leptem meg az oktatóimat.

Bizony, lelkesen korrigáltam, és gyakran egészítettem ki Őket, hiszen Én már akkorra bőven szereztem  önálló gyakorlati tapasztalatot.

Megjegyzem, ennek nem mindig örültek!

Édesanyám varrónő volt, négy gyermeket nevelt, most már nyugdíjas. A kitartó szorgalom, a jó munkabírás rá is jellemző.

Kisgyermek koromban a Gerje patak partján naplementéig játszottam;

olyankor a szabadság vándorának éreztem magam. A természettel mindig

szoros volt a kapcsolatom, legszívesebben a patak partján laktam volna.

A színek világa, kikeverése, felületek megalkotása és a kreativitást igénylő

feladatok, lelkesítő kihívások voltak számomra már fiatal suhanc koromban is.

Tizenkét évvel ezelőtt gondoltam egyet, és kiköltöztem Írországba. Az ott

töltött tartalmas időszakban rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sokféle

emberrel dolgoztam együtt. 

Nem tudtam pontosan meddig maradok, kitartóan tettem a dolgom, tanultam.

2019- ben elérkezett a váltás ideje és döntöttem, hogy 2020- ban

hazajövök, és itt folytatom a munkát, mint környezettudatos szakember, és egyben megtesszük

az első lépést az önfenntartó életmód felé; így a Mátrába költöztünk.

A  felületek megalkotása  a hivatásom, nem csupán a munkám!

Erősségem a precizitás, a jó állóképesség, gyors helyzetfelismerés, rugalmasság, megbízhatóság. 

Célom, a vályog és mész vakolatok, nemes vakolatok, vályog glettek- és festékek használata, a környezettudatos anyagok népszerűvé tétele a magyarországi megrendelőink körében is.

Kis családi vállalkozásunkat ketten vezetjük Mandulavirággal, ki társam az

életben és a munkában egyaránt. 

A napi munkafázisokban , kommunikációban, adminisztrációban ügyfeleink vele tartják leginkább a

kapcsolatot. Így tudunk hathatós, összehangolt, precíz munkát végezni.

Szakmai bizonyítványaim festő-mázoló-díszítőfestő, hő- hang és vízszigetelő, kőműves - vályogos  

Mandulavirág 

Mezőkövesdi gyökereim révén mindig is kötődtem a természethez, az

alkotáshoz. Alap végzettségem kézműves.

Bőrdíszművesként kezdtem, majd a tűzzománc művészetnél döntöttem.

Shiatsu masszázst Mezősi Annánál tanultam. 

Anyai nagyapám révén kislány korom óta vonzódtam az építéshez, otthonteremtéshez. 

Édesanyám keramikus volt, tőle kaptam az agyag szeretetét ismeretét.

Édesapám paraszti sorból származott, hetedik gyermekként látta meg a napvilágot, tőle a föld szeretetét a paraszti kultúra tiszteletét. Így e két világ ért, forrt bennem össze.  

Fiatalon sokat utaztam Európán át Ázsiába , Amerikába. 

A különböző kultúrák igen nagy hatást gyakoroltak rám, életre szóló élményekben volt részem, ezek az élmények szabadságot és nyitottságot adtak.

Mikor kicsik voltak a gyerekeim, az időm java részét velük töltöttem otthon,  ez idő alatt a természetes gyógymódok tanulmányozásába és gyakorlásába mélyedtem el. 

Később a reklám marketing,  a kommunikáció, és a vendéglátás világában tettem próbára magam.

Válásom után, belecsöppentem az építőiparba, a magam erejéből finanszíroztam, szerveztem, felújítási munkálatokat.

Három gyermekes édesanyaként ez nem kis próbatételnek bizonyult.

Majd pár év elteltével, és számos nehézség és küzdelem után, ráébredtem, hogy ami igazán érdekel az az organikus építészet, a természetes anyagokkal történő munkálkodás. Így elkezdtem tanulni, itthon és külföldön a szakmát, az agyagok használatát. a kivitelezések módját.

Sándort megismerve teljesedett ki a munkám, mind szakmailag mind emberileg.

Szakmai erősségem a kommunikáció, vállalkozási management, a gyakorlatban is történő részvétel és logisztika, a szabad alkotás.

..Számunkra kiemelkedően fontos szempontok,  a pontosság, a megbízhatóság, rugalmasság, kreativitás 

hatékony minőségi munkavégzés, a dinamikus csapatmunka.

Célunk, hogy minél szélesebb réteg ismerje meg az egészséges, környezetbarát és vegyszermentes anyagok széles skáláját, hogy a jövőben minél több család élhessen egészségesebb környezetben.

Ne feledjük, az ökológiai lábnyom kérdése egyre égetőbb téma..., mert mi vagyunk felelősek a fenntartható jövőért!

A harmonikus és rendezett otthonainkért, életterünkért, melyek a nyugalmat és a feltöltődést szolgálják a hétköznapok forgatagában.